Felrobbantja az internetet Kim Kardashian az új képeivel

Az utóbbi időben látványosan visszavonult a közösségi médiától Kim Kardashian, korábban szinte ezeken a felületeken élte az életét, de az utóbbi időben nagyon megcsappant a bejelentkezések száma.

Az utóbbi időben látványosan visszavonult a közösségi médiától Kim Kardashian, korábban szinte ezeken a felületeken élte az életét, de az utóbbi időben nagyon megcsappant a bejelentkezések száma.

Igaz, ennek bizony súylos okai is voltak, a rettenetes párizsi rablás után férje omlott össze látványosan. Talán sosem volt még annyira borzalmas éve a Kardashian családnak, mint 2016-ban. Nem elég persze, hogy mindezekkel szembe kellett nézni, még elképesztő médianyomás is van rajtuk, hiszen amióta a rapper idegei felmondták a szolgálatot, azóta egyre csak arról pletykál mindenki, hogy az álomházasságnak vége van. A páros ugyan próbálja elhárítani a kapcsolatuk megromlásáról szóló pletykákat, de mintha senki nem hinne nekik.

Kim Kardashian most úgy döntött, hogy hosszú idő után beköszön az Instagramra, hogy cáfolja a pletykákat. Egy családi képet osztott meg, amelyen Kanye West és Kim mellett a gyermekeik North West és a kis Saint együtt szerepelnek. Az eredmény egészen döbbenetes, csaknem 3,5 millió felhasználó lájkolta a képet fél nap alatt. Ki tudja, lehet, hogy már január 3-án megszületett 2017 legkedveltebb fotója az Instagramon?